A változások idejét éljük. Minden változik körülöttünk. Változik a környezetünk, és mi magunk is változunk. Egy hosszú utazás ez, az "Életnek" nevezett expressz vonaton, mely a végtelenből indul, és túl a horizonton, számos megállóval, számos útitárssal a végtelenbe visz. Ezen a hosszú úton találkozik két teljesen különböző ember, eltérő személyiséggel, eltérő tervekkel. Valami mégis közös bennük: a biztonságérzet keresése, a boldogság utáni sóvárgás. Van egy lány, aki lelkileg összetörve nézi, ahogy elmúlnak felette az évek. És van egy férfi, aki megpróbál talpra állni az elszenvedett veszteségek után. A megismerkedésükkor még nem tudják, hogy milyen fájdalmas kötelék köti össze őket. A lány az elhunyt szerelmét siratja, míg a férfi a fiatalon elvesztett öccsét. Gyűlölni akarja azt a nőt, aki miatt a testvére öngyilkos lett, mégis feleségül veszi. A lánynak pedig szembesülnie kell azzal, hogy miután újra tud szeretni, az imádott férfitól nem kap mást, mint közönyt és temérdek indulatot. A történet hétköznapi emberekről szól, hétköznapi nyelven. Emberekról szól, akik ugyanúgy éreznek, mint mi. Ugyanúgy örülnek, szenvednek, szeretnek, gyűlölnek, elesnek és talpra állnak. Közben egymás mellett, egymás nélkül, egymásért és önmagukért folyamatosan változnak. Megtanulják elfogadni a szerelmet, megtanulnak megbocsájtani, megtanulnak harcolni. A kérdés az, hogy mindez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a sok fájdalom és veszteség után végül megtudják fogni egymás kezét? " Az egyetlen hely - a mennyet kivéve-, ahol az ember tökéletes biztonságban lehet a szerelem minden veszélyétől és nyugtalanságától: a pokol." C.S. Lewis- A négy szeretet ( The Four Loves)

 

 

 

"Amikor a férfi elindult a márványlépcsőn lefelé, Márti hirtelen utána kiáltott. Mire Attila meglepetten visszafordult, a lány már ott is állt előtte mezítláb. Lábujjhegyre állt és szájon csókolta a férfit. Azonban a vártnál is hevesebb hatást váltott ki. Attila olyan szorosan karolta át, mintha ki akarná préselni belőle az utolsó szuszt is. És olyan szenvedélyesen viszonozta a csókot, hogy Márti elveszítette az egyensúlyát. Csüngött a férfi ajkán. A teste valóban életre kelt, mert ebben a pillanatban azt kívánta, bár ne ez lenne az utolsó csókjuk, és bár örökké tartana. "

 

 

 

"Attila kővé dermedten állt. Mit művelt az előbb? Eszelős módjára majdnem letépte róla a ruhát. És onnantól kezdve nem állíthatta volna meg semmi. Bosszúsan simította hátra a haját. Ez nem mehet így tovább. Valamit tennie kell, hogy ne gyengüljön el folyton. Félórával később már egy üveg konyakkal a kezében ült a heverőn. Az öccse fényképét nézegette. Szerette ezt a képet. Ez volt az első közös kép róluk. Laci a tőle megszokott módon grimaszolt, míg ő boldogan ölelte át az öccse vállát. Úgy érzi, mindazzal, amit tesz, cserbenhagyja Lacit. Ijesztően tört rá a felismerés, hogy már akkor is izgalmasnak találta Mártit, amíg meg nem ismerte a titkát. Dani is kinevette, amiért ennyire érdeklődött iránta. Pedig semmi közös nincs bennük. Csak ez az egy... Így vagy úgy... Laci emléke."

 

 

 

"Séta közben véletlenül összeért a kézfejük. Márti igyekezett ügyet sem vetni erre. Nem várta el, hogy kéz a kézben egymást ölelgetve sétáljanak a város központjában. Persze boldog lett volna tőle. Milyen jó lenne újra tartozni valakihez. Attilához... Úgy igazán. Szatmárnémeti kis város. Itt nagyjából mindenki ismer mindenkit, és az sem lenne meglepő, ha valaki a múltjából szembe jönne velük. De most ez sem érdekelte. Attila mellett biztonságban érezte magát. Azonban ez az apró érintés sokkal nagyobb fejtörést okozott a férfinak, mint szerette volna. Folyamatosan harcol önmagával. Ő, Fábián Attila, meg akarja fogni a lány kezét. Tudatni akarja a világgal, hogy kell neki és hozzátartozik. De úgy, mint az a férfi, aki elveszítette az öccsét, akinek a létezéséről hosszú éveken át nem tudott semmit, nem akarja megérinteni azt a nőt, aki miatt meghalt az öccse. De Márti... Ó, ha nem ő lenne! Istenem, ha nem ő lenne, akkor biztosan tudnám, hogy megtaláltam azt a nőt, aki kell nekem. Évődött magában. Mert kell! És még így is kell! "

 

 

 

"Attila nézte, ahogy Márti bejárja a házat. Szegény... Gondolta magában. Fogalma sincs róla, hogy valójában a pokol kapuján lépett be. Boldogok lesznek? Egyikőjük sem lesz az. Ezt már előre tudta. Márti megkapja, amit érdemel. Őt már nem hatják meg a megjátszott könnyek. Belőle is ugyanolyan bolondot csinálna, mint Laciból. Ha hagyná! De nem hagyja! Ő az erősebb. Sikerült elhitetnie vele, hogy ő élete szerelme. Milyen könnyű volt... Pár megértő beszélgetés, egy kis türelem, néhány romantikus este, és már igent is mondott. Na, Fábiánné! Itt megtanulod, hogy nem lehet játszani az emberek érzelmeivel!"

 

 

Oldal: Eljátszott esélyek
Szűcs F. Ágnes - © 2008 - 2024 - szucs-agnes.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat